Időről- időre úgy érezhetjük, hogy kissé elveszítettük a kapcsolatot a párunkkal. Nem találjuk a kapcsolódást, lehet széjjel csúszott a dinamika kettőnk között, vagy félre siklott egy konfliktus. A kapcsolódáson lehet dolgozni és valójában a két félen múlik, hogyan nyitnak egymás felé. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját viselkedésünkkel és igényeinkkel is, tudjunk reflektálni önmagunkra egy-egy konfliktus kapcsán, továbbá érdemes magát a kapcsolatot is egyben nézni, hogyan hatunk egymásra.
Dr. John Gottman kutatásai alapján az érzelmileg intelligens párok szokása az, hogy egymás felé fordulnak nap, mint nap verbálisan, vagy nonverbálisan. Lehet ez a megbeszélése a napi eseményeknek, egymás meghallgatása, vagy motiválása, egy apró érintés, mosoly, gesztus, játékosság, a szeretet valamilyen módon való kifejezése. Nagyon sok minden lehet ilyen része a napnak a pár egyéni igényeitől és magától a kapcsolattól függően. Ezek mélyíthetik az intimitást, az egymás iránt érzett szerelmet és az elégedettséget a szexualitás terén.
Amennyiben úgy érezzük, hogy túlzott stressznek vagyunk kitéve, könnyebben kialakulhat a kapcsolódás elvesztése, érdemes magunkra is időt szánni, hogy megtanuljuk a stressz és a nehézségek kezelését. Reflektáljunk önmagunkra, éppen milyen állapotban vagyunk és ez hogyan hathat ki a kapcsolatra.
Fontos, hogy az legyen a szándékunk, hogy odaforduljunk a párunk felé. Legyünk, tudatosak, szánjunk rá időt és akkor próbáljunk a teljes figyelmünkkel jelen lenni. Lehet ez, ha fizikálisan egy helyen vagyunk, hogy megsimogatjuk őt, vagy megfogjuk a kezét. Amennyiben külön helyeken járunk a párunktól, akkor próbáljuk telefonon keresztül, vagy a virtuális térben üzenet formájában megfogalmazni azt, amit szeretünk benne, vagy bármit, amivel tudjuk feldobhatjuk a napját, mosolyt csal az arcára. Mindennapos energia és idő befektetéssel virágozni fog a kapcsolat. Ezek apró cselekedetek, de markáns hatással lehetnek hosszú távon.
Amennyiben úgy érzi túl messzire sodródtak párjával pár-és családterápiás keretek között meg lehet találni újra az utat egymáshoz!
Kép forrása: Pexels
Írta: Győrffy Villő