John Bowlby (1969) és Mary Ainsworth (1978) alapján négy különböző kötődési stílust különböztetünk meg. A biztonságosan kötődőt, elutasító- elkerülőt, szorongó -ambivalenst és a dezorganizáltat (szorongó-elkerülő). A biztonságosan kötődő személy meg tud bízni másokban és komfortos mind az intimitással , mind a térrel a kapcsolaton belül. Az elkerülő kötődési stílusú személyeknek nehezére esik az intimitás kialakítása, a kapcsolatban nehezen maradnak benne, csapdában érezhetik magukat és inkább ellökik maguktól a partnerüket. Erős az igényük a függetlenségre és, úgy érezhetik, hogy nincsen szükségük másra. A dezorganizált, vagy szorongó-elkerülő kötődésű személyek szeretnék is az intimitást megélni, de ez mégis nehezükre esik, egyszer magukhoz szorítják a másikat, majd ellökik. Emiatt belső konfliktusokat élhetnek meg, egyszerre vágynak a kapcsolódásra és félnek is tőle. A szorongó kötődési stílussal rendelkezők nagyon félnek az elhagyatottságtól, sokat aggódnak a kapcsolaton és folyamatos megerősítésre vágynak, hogy a másik még mindig szereti őket. Fontos számukra annak az élménynek megélése, hogy a kapcsolat biztonságban van, szeretve vannak és ragaszkodik hozzájuk a partnerük. Egyszerre szeretnék megélni az intimitást, de félnek is az elhagyástól és kételyeik vannak.

A szorongó kötődésű személyekre az alábbiak lehetnek jellemzőek:

    • a kritika és vélt sérelem erős érzelmeket válthat ki belőlük, megijednek, hogy ez elbizonytalanítja a párkapcsolatot
    • önértékelésük jellemzően alacsony
    • igénylik a megnyugtatást, dicséretet és elismerést
    • szenzitíven monitorozzák a párkapcsolati problémák lehetséges jeleit
    • impulzívak és érzelmesek lehetnek
    • az érzelmi reakcióik kiszámíthatatlanok lehetnek
    • társfüggőség jeleit mutathatják
    • az egyedüllét komoly érzelmi diszkomfortot vált ki belőlük
    • nehezen tudnak határokat kialakítani
    • félnek az elhagyatottságtól
    • úgy érzik, hogy nem szerethetőek
    • erős késztetésük van az intimitásra és közelségre
    • olyan viselkedéseket alakítanak ki,  mely a másiknak kedvező (“people-pleasing”)
    • féltékenységre való hajlam van jelen bennük
    • érzékenyek mások viselkedésében, beszédében és érzéseiben történő változásokra
    • könnyebben eltűrik az egészségtelen viselkedést a kapcsolatban
    • bizalmi problémáik lehetnek

Hogyan tudjuk a kapcsolódást segíteni, ha partnerünk szorongóan kötődik hozzánk?

    • az igényeket közösen érdemes átbeszélnünk és érzékenyen figyeljünk oda egymás igényeire
    • támogató és elfogadó attitűd biztosítása
    • biztonságos érzelmi környezet kialakítása
    • közösen alakítunk ki határokat , mind a szorongó, mind a másik fél részéről
    • kompromisszumokat kötünk, mely mindenkinek elfogadható
    • egymás kötődési stílusának feltérképezése és tudatos odafigyelés egymás triggereire hozzásegíthet a kiegyensúlyozott kapcsolat kialakításához

Mi triggerelheti azt, aki szorongóan kötődik?

    • a partner következetlen viselkedése
    • későbbi megjelenés, mint, ami meg lett ígérve
    • fontos események elfelejtése
    • üzenetek figyelmen kívül hagyása, telefon elutasítása
    • kevés figyelem
    • konfliktushelyzet, vita
    • bizalmi törés

Egyénileg hogyan tudunk dolgozni a szorongó kötődésünkön?

    • érdemes szakember segítségét kérni
    • azonosítsuk azt, hogy mik az igényeink
    • igyekezzünk konfliktushelyzetben türelmesnek lenni és egy racionálisabb szempont mentén is megvizsgálni a nehézséget
    • legyünk tisztában a párunk kötődési stílusával és azzal, hogy az hogyan hat ránk
    • gyakoroljunk tudatos jelenlétet
    • próbáljuk a sérülékenységet gyakorolni és kimutatni
    • próbáljunk a komfort zónánkból kilépni 
    • mondjunk igent olyan dolgokra, amelyekre igazán vágyunk
    • informálódjunk a kötődési stílusokról
    • foglalkozzunk belső gyermekünk gyógyításával 

Ne feledjük a kötődést képesek vagyunk alakítani a párkapcsolatban, egyedül és terapeuta segítségével is. Fedezzük fel magunkat és segítsük egymást a gyógyulásban!

Források:

https://psychcentral.com/health/anxious-attachment-style-signs#impact-on-relationships

https://www.psychologytoday.com/us/basics/attachment

https://www.psychologytoday.com/us/blog/addiction-and-recovery/202009/recognizing-the-anxious-attachment-style

https://www.simplypsychology.org/anxious-attachment-style.html

Ainsworth, M. D. S., Blehar, M. C., Waters, E., & Wall, S. (1978). Patterns of attachment: A psychological study of the strange situation. Lawrence Erlbaum.

Bowlby, J. (1969). Attachment and Loss: Volume I. Attachment. London: Hogarth Press.

Kép forrása: Pexels

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment