A halmozás (“hoarding”) során a személy gyűjt maga köré bizonyos tárgyakat, amiket nem képes elengedni, vagy tőlük megszabadulni. A zavar gyermek-, illetve serdülőkorban kezdődhet és a felnőttek 2-6 %-át érinti (APA, 2013). A halmozás idővel egyre jobban előrehalad,  a személyek 55 éves kor felett már háromszor annyira hajlamosak rá, mint a fiatalabbak. Az ő környezetük és, ahogy élnek érdekes lehet mindenki számára, aki nem hasonló körülmények között él.
A halmozók sokszor olyan környezetben élnek, hogy már nincsen személyes terük, az egész otthonukat betöltik a gyűjtött tárgyak és a szemét. Higiéniai körülményeik is sokszor nem megfelelőek. Nehezükre esik elhagyni otthonukat, hiszen érzelmileg kötődnek ezekhez a tárgyakhoz, illetve izoláltan léteznek sokszor a körülmények miatt. Ezek alapján fokozottan nehéz bevonni az ezzel küzdő személyeket a terápiába, habár nélkülözhetetlen számukra. 
Stumpf  és munkatársai (2022) kutatása alapján a kontroll csoporthoz képest a halmozók kognitív képességei csupán a kategorizációs képességekben különböznek. A figyelmük, epizodikus memóriájuk, munkamemóriájuk, információ feldolgozási képességük, inhibitoros kontrolljuk, nyelvi képességeik,  tervezésük, döntéshozataluk, mentális flexibilitásuk mind egyezett. Ennek a képességnek a hiánya, kapcsolódik a tünet együtteshez, hiszen pontosan arról van szó, hogy a személy mindent megtart besorolás nélkül, nem elemzi, hogy az érdemes-e a megtartásra. 
A halmozásnak, “hoarding”-nak a következő jelei lehetnek:
– A szükségesnek érzik a személyek az olyan tárgyaknak a megtartását, melyekre már nincsen szükségük. Ezen felül, ha arra gondolnak, hogy meg kéne ezektől a tárgyaktól válni, distresszt élnek át.
– Nehezükre esik megválni a tulajdonuktól attól függetlenül, hogy annak milyen az értéke és állapota.
– A viselkedésük káros hatással van az otthonuk állapotára, szociális és munkahelyi funkcionálásukra.
– Az, hogy nem képesek elengedni a tárgyaikat az erősen negatívan befolyásolja az ő életkörülményeiket. Alig marad hely nekik az életvitelük folytatására. Bútoraik és a szobák tároló helyekké válnak. 
– A halmozás nem vezethető vissza agyi sérülésre, vagy más egészségügyi problémára.
– A halmozás más jellegű mentális probléma. Nem vezethető vissza a kényszeres zavarokra, depresszióra, pszichózisra, vagy más neurokognitív zavarokra. 
Források: 
American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed.). Washington, DC: Author.
Stumpf, B., De Souza, L., Mourão, M., Rocha, F., Fontenelle, L., & Barbosa, I. (2022). Cognitive impairment in hoarding disorder: A systematic review. CNS Spectrums, 1-13.
Kép forrása: Pexels
Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment