Előző írásomban a lehangoltság feldolgozásán és azon való felülkerekedésről írtam. Ez a bejegyzés annak az írásnak a folytatása és amennyiben még nem olvasták , érdemes azt is elolvasni, hiszen számos hasznos tudnivalóval gazdagodhatnak.
Miképpen cselekedjünk?
Amikor a sok nehézség és lehangoltság úrrá lesz rajtunk a következő tevékenységek és gyakorlatok segíthetnek:
Igyekezzünk arra fókuszálni, hogy mik azok a dolgok, amiket jól csinálunk. Van egy jó munkahelyünk? Lakhatásunk? Barátaink, akikre számíthatunk? Adjunk hálát ezekért. Írjunk fel minden nap legalább öt ilyen dolgot. Elsőre apró lépésnek tűnik, ám, ha beépítjük a hála érzését az életünkbe, az nagyon közel jár már a boldogság megéléséhez. A boldogságunk azon múlik mennyi apró dologból és pillanatból tudunk tudatosan „táplálkozni” és energiát meríteni. Amikor pedig nehéz pillanatokat élünk át, érdemes ezeket a jegyzeteket elővenni. Átnézni, átérezni, hogy mennyi jó dolog is van valójában az életünkben. Segíthet az is, ha a cselekedeteinket vesszük szemügyre. A nap végén három jó cselekedetet fogalmazzunk meg, melyekkel másokon, vagy magunkon segítettünk. Érdemes ezekre a gyakorlatokra egy számunkra vonzó szép füzetet készíteni akár saját kezűleg, vagy beszerezni. Ez mindig nálunk lehet, amikor nehéz pillanatokat élünk meg, csak lapozzuk fel.
A múlt. Sokszor előbújhat és számos emléket idézhet fel. Általában sajnos inkább a negatív események jutnak eszünkbe, a pozitívak helyett. Ez valójában persze élethelyzet függő és az életünk során élünk meg kríziseket, traumákat, nehéz időszakokat. Meg kell tanulni ezeket az eseményeket úgy értékelni, hogy fejlődhessünk belőlük. Ez egy nagyon nehéz feladat, de kitartással elérhetjük céljainkat. A múlttal párhuzamosan, ha a jövőn rágódunk túl sokat, az pedig a szorongásunkat növelheti. A jövőbeli célok rendkívül fontosak a motiváció és siker érzés megéléséhez. Viszont, ha ezek nem reálisak, vagy hozzánk igazítottak, inkább aggodalmat szülnek. Hasonlóan, mint a múltbéli dolgokkal kapcsolatban próbáljunk a jövőről is reális és hozzánk igazított képet kialakítani. Apró célok napról-napra, hétről-hétre és nagyobb célok bizonyos időszakonként. Lehet megtervezni pár éves célokat is, de fontos, hogy ezek inkább motiválóan, mint szorongatóan hassanak ránk.
A fentiekben sokszor kitértem közvetetten a tudatos jelenlétre a „most”-ban. Ez valóban fontos lehet akkor, ha úgy érezzük elvesztettük egyensúlyunkat. Kifogyott a lelki és érzelmi energiánk, újra kell építkeznünk. Ekkor ténylegesen segíthet kicsit a jelen pillanatra fókuszálni. Megélni az apró pillanatokat. Minél több kicsi örömteli tevékenységet iktatni a napunkba. Lehet számunkra egy bögre kávé, vagy tea a munkahelyünkön, amikor a szünetünkben azt kiélvezzük. Lehet ez a kedvenc zenénk meghallgatása , a természet csodálása, vagy a szeretteinkre való gondolás. Térképezzük fel, mi az, ami éltet bennünket és segít nekünk átvészelni egy nehezebb időszakot is, hogy utána újra virágozzunk.
forrás:
kép forrása: Pexels
Írta: Győrffy Villő