A házasság egy nagyon izgalmas és szerteágazó témakör. Most egy bevezető cikket olvashatnak a témában.
Amikor összeházasodunk választottunkkal, akkor nyilvánosan és határozottan elköteleződünk mellette. Természetesen ez házasság nélkül is lehetséges, ám maga a ceremónia, egy biztosíték a pár mindkét felének arra, hogy kitartanak egymás mellett. A valóságban természetesen előfordul, hogy sajnos egy házasság válással végződik. Ebben az esetben, azt is érdemes hangsúlyozni, hogyha egy kapcsolat rossz irányba megy el, és a felek úgy érzik már nem tudják helyre hozni a nézeteltérést, mégis a válás a helyes döntés, a folyamatos feszültség és sorozatos traumatizálódás helyett.
A házasság rengeteg örömet hoz az ember életébe, ám kihívásokkal teli életszakasz is. Az, hogy ezeket a kihívásokat hogyan kezeljük, mint pár, nagyban befolyásolja az a fajta tudatosság a részünkről, hogy mi is a közös célunk, és mire törekszünk a kapcsolatunkban. Amennyiben erre odafigyelünk, érzékenyen és elfogadóan reagálunk egymásra, nagy valószínűséggel a nehézségeket meg fogjuk tudni közösen oldani. A kapcsolatokban egymás tükrei vagyunk. Folyamatosan, minden helyzetben, egymás érzelmeit tükrözzük vissza és alakulunk a párunkkal együtt.
Azzal kapcsolatban, hogy vajon mi is a jól működő kapcsolat titka, John Gottman és Julie Schwartz Gottman számos kutatást végzett. Egy fő jele annak, hogy milyen a pár kötődése és kapcsolata, az, hogy hogyan beszélnek egymásról. Például, többször használják a „mi” kifejezést, amikor a kapcsolatukról beszélnek, vagy részletekbe menően, szenvedélyesen, és szeretetteljesen beszélnek a partnerükről. Büszkén mesélnek arról, hogy hogyan jutnak együtt túl a nehézségeken, ahelyett, hogy folyamatosan a problémáikról és nehézségeikről beszélnének.
Mikre érdemes odafigyelni a friss házasoknak?
Az emberek személyisége nagyrészt állandó. Bizonyos területein az életünknek fejlődhetünk, önismeretünk és a kapcsolataink által, ám a személyiségünk magja már valószínűleg a házasság elején is olyan volt, mint tíz-húsz év után. Amikor, az évek során komoly kétségek merülnek fel a párunkkal kapcsolatban, nagy valószínűséggel az már jelen volt akkor is, amikor először találkoztunk, csak a rózsaszín köd elvakított bennünket. Fontos minél előbb felfedezni azt, ami zavaró lehet számunkra a párunkban, vagy leginkább a kapcsolatunkban. Itt fontos megemlíteni, amit már írtam, hogy egymás tükrei vagyunk. Figyeljük meg magunkat is a helyzetekben, melyekben zavarónak érezzük párunk viselkedését.
Valóban csupán belőle fakad ez az érzelem? Vagy játszmáztunk és tulajdonképpen mi provokáltuk ki a veszekedést?
Egy rendkívül fontos eleme van egy jól működő párkapcsolatnak, és az, pedig a feltétel nélküli elfogadás. Nem csak a párunkkal, hanem magunkkal kapcsolatban is. Tanuljuk meg elfogadni önmagunkat és dolgozzunk az önismeretünkön. Ezután tudunk feltétel nélkül szeretni és harmonikus kapcsolatot kiépíteni. Legyünk tudatosak, érzékenyek, empatikusak a kapcsolatunkban. Így, a legnehezebb megpróbáltatásokon is túl tudunk együtt lépni.
forrás: https://www.psychologytoday.com/intl/basics/marriage
kép forrása: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szeretet-gyuruk-konyv-hazassag-56926/
Írta: Győrffy Villő