Előző írásomban arról volt szó, hogy az érzelmeink hogyan befolyásolják a döntéseinket és mikre érdemes odafigyelni, hogy gördülékenyen zajljon le a folyamat. Most tippeket gyűjtöttem össze, ami segít a megfelelő döntések meghozásában.

Írjunk fel pozitív és negatív érveket! A pro és kontra listával kapcsolatban próbáljuk az érzelmeinket felcímkézni, azok intenzitását és racionalitását meghatározni, így segíthet súlyozni a különböző érveket a döntéssel kapcsolatban.

Próbáljuk meg gyakorolni azt, hogy meg tudjuk tippelni milyen képességeink vannak. Ne becsüljük túl magunkat egy- egy döntés kapcsán , hogy milyen hamar és hogyan tudjuk azt véghez vinni. Ebben segíthet az is, ha akár reggelente megpróbáljuk megtippelni egy nap alatt mennyi feladatot tudunk végrehajtani és azok teljesítése mennyi időt ölel fel. Majd este elővesszük a számításainkat és láthatjuk mennyire jól tudjuk betippelni a munkabírásunkat és feladatvégzésünket. Így, napról napra fejlődhetünk abban, hogy racionálisan meg tudjuk mondani, hogy bizonyos feladatokat mennyi idő alatt tudunk véghez vinni. Ezáltal elkerülhetjük azt, hogy túlságosan magabiztosak legyünk és emiatt csapdába kerüljünk.

Igyekezzünk a döntéseinket átkeretezni és nem állandóan a negatív tényezőket szem előtt tartani. Próbáljuk úgy vizualizálni a lehetséges változást, hogy annak milyen pozitív előnyei vannak, miben fejlődhetünk általa, merre haladhatunk tovább az életutunkon. Miután racionálisan számba vettük a lehetséges negatív következményeket és nincs köztük olyan, mely jelentősen befolyásolná az életminőségünket, vagy a döntést magát, igyekezzünk azokon a tényezőkön kevesebbet rágódni és a pozitívumokat előre venni. Ugyanis, ha egy döntésnek idő kell és mi sokáig, amíg be nem következik a változás, még a negatív és nehéz tényezőkön rágódunk, akkor az megmérgezheti az egész döntést.

Miután a pro és kontra érveket átgondoltuk a döntéssel kapcsolatban, esetleg papírra vetettük és meghoztuk a döntésünket fejben, hagyjuk kicsit pihenni azt. Jó kis szünetet tartani a rágódásban, hiszen máskülönben a stressz- szintünk csak nő és nő a döntés kapcsán. Próbáljunk meg készíteni egy kreatív táblát arról, hogy milyen lesz az életünk a döntést követően. Koncentráljunk a jó dolgokra. Helyezzünk el erre fényképeket, idézeteket, jövőbeli énképünket igyekezzük megalkotni. Így, ha továbbra is nehezünkre esik meghozni a döntést, próbáljuk félre tenni a gondolkodást és csak néha ránézni erre a táblára, remélhetőleg idővel érezni fogjuk, hogy ez illeszkedik-e a kívánt életünkbe, vagy sem.

Amikor egy bizonyos helyzettel kapcsolatban nagyon mély szorongásokat élünk meg és folyamatosan a negatívat képzeljük el azzal kapcsolatban, próbáljuk meg az ellenkezőjét elképzelni. Nem szükséges mindig a legnegatívabb helyzetbe ragadni és azt vizualizálni, hiszen az jót nem tesz egy idő után velünk. A pozitív ellenkező kép vizualizálása segíthet a megnyugvásunkban.

Ezeken kívül pedig próbáljunk úgy beszélni magunkkal, mintha egy számunkra fontos személlyel beszélgetnénk. Mit tanácsolnánk másnak egy ilyen helyzetben?

Forrás: https://www.verywellmind.com/habits-for-better-decision-making-4153045

Kép forrása: Pexels

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment