Amikor egy dacos, ellenálló gyereket próbálunk tovább kontrollálni és szigorú határokat szabni neki, azzal pont az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Még mérgesebb, ellenállóbb és érzelmileg telítettebb lesz a gyermek. Nehezen fog lenyugodni és támadásnak vesz majd mindent, amit próbálunk tenni. A legnehezebb, de legcélravezetőbb mód, hogy ilyenkor segítsünk a gyermekünknek az, hogyha megpróbálunk nyugodtak, nem túlkontrollálóak lenni. Amennyiben mi magunk is tudjuk magunkat tartani és látja rajtunk a gyermek a fegyelmezettséget, az is mintaként szolgálhat a számára.

Először gondoljunk át magunkban néhány dolgot. Maga a kérés, amit megfogalmaztunk a gyermekünk felé mennyire átgondolt és reális? Nem-e provokáljuk a gyermekünket a viselkedésünkkel, vagy a szigorú kéréssel? A korának megfelelően kontrolláljuk a gyermekünket? Nem úgy, mint egy fiatalabb, vagy idősebb gyermeket? Érdemes azt is átgondolni, hogy az a dolog, amiben igyekszünk éppen kontrollálni a gyermeket, az kihat-e az életére, vagy a jövőjére. Később, vagy aktuálisan lehet-e hátránya abból, amit épp próbálunk nála lekontrollálni? Bele is helyezkedhetünk az ő helyzetébe, vajon hogyan érezheti magát, mi frusztrálja. Igyekezzünk megérteni őt. A problémás viselkedést generáló helyzeteket pedig monitorozzuk, mely segíthet abban, hogy megértsük mi húzódhat meg a viselkedés mögött.

Miután ezeket átgondoltuk, esetleg ahhoz igazítottuk a kérésünket, segítsünk neki az érzelmei kezelésében. Amennyiben dühös, frusztrált adhatunk neki például egy papírlapot, hogy tépje azt szét, vagy hagyjuk gyűrni a papírt. Esetleg, ha van rá lehetőség, az életterünkben alakítsunk ki neki egy „nyugi sarkot” ahol bátran megélheti az érzéseit. Mindeközben segítsük abban, hogy tanulja meg megfogalmazni, vagy kifejezni azt, amit érez. Gyakoroljuk vele az érzelmeket és azt, hogy melyik érzelem során mit érez. Segítsünk neki kifejezni magát. Ezáltal is csökkenhet a frusztrációja. Sok türelem és megértés szükséges. Adjunk neki teret, de biztosítsuk arról, hogy itt vagyunk neki, ha szüksége van ránk.

Forrás:

https://www.psychologytoday.com/intl/blog/liking-the-child-you-love/202210/how-help-defiant-children-regulate-their-emotions

Kép forrása: Pexels

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment