Amikor a határainkat alakítjuk ki fontos számításba venni, hogy az nem feltétlenül egyezik a másik emberével. Lehet, hogy amikor konfliktus van, mi egyből beszélni szeretnénk róla, vagy éppen térre van szükségünk. Ez ugyanúgy igaz a párunkra is. Ezeket igazából fontos letisztázni és egyszerűen elfogadni, közös metszetre alakítani. 

Mindenkinek más a komfortos, mutassuk meg a párunknak, hogy úgy szeretjük őt, ahogyan van.

Vannak egészségtelen határok is. Ide tartozik a kontroll gyakorlás, a másik viselkedésének a korlátozása és befolyásolása, öltözködésének vagy szabadságának a korlátozása. Véleményének megtagadása és érzelmeinek az értéktelenítése. A határok kialakítása és a kontroll két különböző dolog. A határainkkal nem manipuláljuk a másikat és nem akarjuk, hogy rosszul érezze magát, egyszerűen a saját komfortunkat igyekszünk megtalálni benne.

Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön igazából az elején érdemes bizonyos határokat letisztázni. Lehetséges, hogy azok alakulnak idővel, vagy újra tárgyaljuk őket, de attól még irányadónak jelen kell lenniük. Ezeknek a kialakításához a kommunikáció a legfontosabb egy biztonságos térben.

Kerüljük a mindig és soha kifejezéseket. A legjobb, ha én-közléseket használunk egy ilyen beszélgetés folyamán:

Pl.: Igazán … éreztem magam, amikor ez … történt.

Most … érzem magam.

Szeretném … érezni magam.

Szeretnék …-ról beszélni.

Te hogy érzed magad?

Hogyan tudok segíteni?

Milyen megoldásokat látsz?

Fogalmazzuk meg azokat a dolgokat, amik fontosak nekünk és csiszoljuk össze a párunkkal. A határok kialakításával sosem vagyunk későn, bármilyen régóta is élünk párkapcsolatban, ha úgy érezzük nincsenek letisztázva, fontos átbeszélni a témát a párunkkal.

Forrás: https://psychcentral.com/blog/why-healthy-relationships-always-have-boundaries-how-to-set-boundaries-in-yours

Kép forrása: Pexels

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment