A ghosting egy olyan jelenség, mely során egy ember úgy szakítja meg a kommunikációt, hogy egyszerűen csak felszívódik, nem ad magyarázatot a másik félnek. Leginkább ez romantikus kapcsolatokban fordul elő, de „megszakíthatnak” így velünk barátságokat, üzleti kapcsolatokat is.

Miért ghostingolnak?

A ghostingoló általában azért választja ezt a stratégiát a kommunikáció „lezárására”, mert így nem szükséges konfrontálódnia, érzelmi energiát belefektetnie és magyarázatot adnia sem. Ezáltal megspórolja magának ezeket a köröket és nem utolsó sorban, akár még újra meg is nyithatja a kommunikációt.

Miért pont engem ghostingoltak?

A legtöbbször ez az egész a ghostingolóról szól, nem arról, akivel ezt végrehajtják. Egy 2018-as kutatás alapján kb. 25%-a az embereknek lett már ghostingolva és 22%-a bevallotta, hogy ő is ghostingolt már valakit.

Maga a ghostingolás összezavarja az egyént. Nem érti miért lett vége, nem kapott magyarázatot. Ez erőteljesen megnehezíti a lezárást, leválást és a veszteség feldolgozását. A folyamat kialakítja az emberben azt, hogy úgy gondolja ő rontott el valamit. Valójában sokszor a ghostingolt fél nem követett el különösebb hibát. 

A ghostingolásból nehezített a gyógyulás, hiszen nem kaptuk meg a szükséges válaszokat. Érdemes azt szem előtt tartanunk, hogy ez ne rombolja le önbecsülésünket. Törődjünk magunkkal, dolgozzunk a nehézségen. Tényleg hangsúlyozom ez valószínűleg nem rólunk szól, hanem annak, aki ezt tette velünk ez a „megküzdése”. Dolgozzunk magunkon, ha szükséges keressünk fel terapeutát az önismereti munkához. Mindenki máshogy reagál a ghostingra. Van akit közömbösen érint, de az emberek többsége ezt egy mély fájdalomként éli meg.

A technológia a mai világban egyszerűsíti a ghosting folyamatát, hiszen könnyedén megoldható, hogy nem válaszolunk a másiknak. Valószínűleg a jelenség régen is jelen volt, de a mai technológiával azért ezt könnyebb kivitelezni.

Amennyiben úgy érzi nehezen dolgozza fel a veszteséget, amely a ghostingból adódik, keresse pszichológusainkat!

forrás: https://www.psychologytoday.com/intl/basics/ghosting

kép forrása: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-no-ejszaka-technologia-3367850/

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment