“Nagyon szeretem a pályámat, jó választásnak tartom, motiválóan hat rám az, hogy egészen széles korosztályt tudok segíteni. Jelenleg gyermekekkel és serdülőkkel foglalkozom, de szeretném bővíteni a kliens körömet a fiatal felnőttek irányába is. Mindennapjaim során a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozom a magánrendelő mellett.”

Hogyan lehet a kamaszokkal együtt dolgozni? Hogyan zajlik a folyamat? Mik a legjellemzőbb nehézségek ebben a korban?

A kamaszkor átlagosan 12 év körül kezdődik és a rendelőben az elmúlt időszakban egyre több kamasz jelenik meg. Fontos a terápia szempontjából, hogy a serdülőknek be kell érniük arra, hogy kialakuljon az önismereti érzékenységük, önreflexióra való igényük.

A pszichológiai támogatás kamaszoknál akkor tud igazán hatékony lenni, ha valamennyire sajátjuknak érzik a velük kapcsolatos nehézséget (nem csak a szülő érzi a problémanyomást) és elfogadják a terápiás segítséget, hisznek benne, hogy az ülések segítenek nekik. 15-16 éves kortól, személyiségéréstől függően már kissé korábban is, egyre nagyobb önismereti igénnyel, belátással rendelkezhetnek a fiatalok.

A rendelőben az elmúlt időszakban néhány esetben találkoztam a pubertás-aszkézisnek nevezett állapottal, mely szinte kizárólag serdülő lányoknál fellépő nehézség. A kamaszok gyakran erősen hajlanak arra, hogy saját határaikat feszegessék. Elkezdenek fogyókúrázni, hogy az áhított néhány kilótól megszabaduljanak, ami gyakran nem ismer határokat. A fiatalok fokozott figyelmet kezdenek fordítanak az evésre, mozgásra (fanatikusan sportolnak) és egy erős önkontrollal telített állapotba kerülnek. Ennek tartós fennállására oda kell figyelni, mert az anyagcsere megváltozásával evészavar, pszichés betegség (anorexia) alakulhat ki. Sok serdülőt jellemez, hogy az énkép fejletlensége miatt, testképük túlságosan hangsúlyossá válik, és elindul egyfajta testképbe való „kapaszkodás”. Központi kérdéssé válik a testtel való elégedettség, melyet a fiatalok az önbizalmuk alakulása terén gyakran meghatározónak tartanak.

Ezen a konkrét problémán felül, általánosságban elmondható, hogy sokszor jelentkeznek önismereti kérdésekkel a serdülők. A nevelési problémáktól egészen a klinikai határesetekig mindenféle nehézséggel találkozom. A szakszolgálatban különböző magatartási és beilleszkedési problémákkal, óvodáskori nehézségekkel és nehézségekkel küzdő gyermekek jelennek meg. Iskolakezdés előtt például gyakori probléma a teljesítményszorongás.

Szorongásos tünetképzéssel, ticeléssel, tanulási motiválatlansággal is gyakran megkeresnek. A szakszolgálati munkám során az Asperger szindrómával küzdő gyermekek megjelenése sem ritka. Ezeknek a gyermekeknek nagy szükségük lehet a támogatásra és a szindrómát nem feltétlenül könnyű felismerni, fő tünete általában a beilleszkedési nehézség, hiszen nehezebben mérik fel a társas helyzeteket az ilyen szindrómával küzdő gyerekek. Sok az ADHD-s gyermek, mely zavar szintén sok járulékos magatartásbeli problémát vonhat maga után.

Mikor érdemes a serdülővel pszichológushoz fordulni?

Figyelemfelhívó lehet a szülőnek, ha nem indul el az önállósodás, leválás a gyermek részéről. A kortárs kapcsolatok elégtelensége, a valahová tartozás hiánya, a visszahúzódás, a magányosság érzése elakadást jelezhet. Jelzés értékű lehet, ha a gyermekkori attitűdökhöz és szerepekhez való ragaszkodás állapota stagnál. Erre érdemes odafigyelni a szülőknek és szakember segítségét kérni. A kamaszkorral együtt járó hormonális változások miatt a serdülő hangulati élete megváltozik, erősen hullámzó lehet, depresszív színezetű.  Az is figyelemfelhívó lehet a szülőnek, ha a hangulatingadozás tartóssága és mélysége nő, a levertség, örömtelenség érzése meghatározó, a kamasz önértékelési zavara tartósan rögzül. Ebben a korban nagyon fontos a sportolás, termeli az örömhormonokat és csökkenti a hangulatingadozás intenzitását.

A serdülőkor során a gyermekek gyakran megélnek teljesítmény krízist, sokszor érzik úgy, hogy nem tudnak megfelelően koncentrálni. A teljesítmény romlás bizonyos keretek között gyakori jelenség, viszont, ha tartósan fennáll és az előzőekhez képest nagymértékű, akkor érdemes a mögötte meghúzódó okokkal foglalkozni.

Milyen a kamasz terápiában a szülővel való együttműködés?

A kamaszkor fő feladatai között van az önállósodás, az identitás alakítása, a szülőktől való érzelmi függetlenedés. A kamaszok nagyon élvezik már a kicsit felnőttes, személyes teret a pszichológusnál, ahol anya meg apa távol van. Nem törekszem szorosabb együttműködésre a szülőkkel, de természetesen joguk van arra, hogy képet kapjanak gyermekük állapotáról, a terápiás folyamat alakulásáról, megnyugtató válaszokat kapjanak kérdéseikre. Nagyon fontos, hogy mindig a gyermek tudtával és lehetőség szerint a jelenlétében ülök le beszélni a szülővel. Ha nincs jelen a gyermek a beszélgetésen, összefoglalom miről lesz szó, mi fog elhangozni a szülő konzultáción. Biztosítani kell őt arról, hogy tájékoztató jellegű a beszélgetés, és a titoktartás kötelez engem. A serdülő bizalmának megtartása a legfontosabb. Ha úgy érzem, hogy felmerülhet olyan téma, amiben a szülőt jó lenne megtámogatni, előfordul, hogy helyesebbnek ítélem meg, ha nincs jelen a gyermek a konzultáción.

A szülők viszonyulása kulcsfontosságú a kamasz gyermekhez. Nincsenek könnyű helyzetben, mert sokszor dacos, kritizáló, mindent megkérdőjelező gyermekkel szembesülnek, aki harcot vív velük. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy érzelmileg elérhetőek és elfogadóak legyenek ebben az időszakban. Ne érezze a kamasz az elutasítást. Jól kell mellé állni, igyekezni elfogadni a szélsőséges megnyilvánulásait.

A jelenlegi helyzetben még inkább erősebbek lehetnek a hangulatingadozások a bezártság miatt a kamaszok körében, ezért fokozott odafigyelés szükséges.

Keressék Dórát bizalommal, bármilyen kamaszkori nehézsége esetén!

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment