„Vajon kihúztam a vasalót?”
Ha mi is fordultunk már vissza, hogy ellenőrizzük a vasalót, kutattunk már kétségbeesve a telefonunk után, vagy mentünk az úttest másik oldalára egy fekete macska miatt, akkor elképzelhetjük, mit is érez egy kényszerbeteg, akinek az effajta rutin az egész napját meghatározza.
Persze az egészségesnél kissé erősebb kontroll, vagy a babonás viselkedés még nem jelent kényszerbetegséget, mivel a kényszeres gonolkodás (obszesszív-kompulzív zavar) esetében az egyik vezető tünet a szorongás.
Mi az a kényszerbetegség?
A kényszeres zavar legfőbb jellemzői a kényszergondolatok, és/vagy a melléjük társuló kényszercselekvések. A kényszeres gondolatokat nem mi hívjuk be, maguktól jönnek lesből, hátulról bekúszva az elménkbe, és bár tudatosan megkérdőjelezzük létjogosultságukat, mégsem tudunk kiszabadulni bűvkörükből. Hiába próbáljuk meg elnyomni őket, az általuk okozott feszültség és szorongás az elviselhetetlenségig nő bennünk, és míg egy kényszeres cselekvéssel le nem vezetjük őket.
Ha például a kényszergondolat bizonytalansággal kapcsolatos („Tényleg kihúztam a vasalót a konnektorból?” „Biztos, hogy eltettem a telefonomat?”), mindez ismétlődő ellenőrzésben fejeződik ki.
Valódi kényszeres zavarról akkor beszélünk, ha minimum napi egy órában foglalkoztatnak minket kényszergondolatok és/vagy kényszercselekedetek, s ezek jelentős szenvedést okoznak számunkra, esetleg a normális, hétköznapi tevékenységeink elvégzésében is akadályoznak.
A betegség számtalan dologban megnyilvánulhat: visszatérő vagy rögeszmés kényszergondolatokban (betegségtől való félelem), kényszercselekvésben (pl. tisztogatás, rendezgetés, ellenőrzés, számolgatás, gyűjtögetés), rituális tevékenységekben, mágikus gondolkodásban (babona, vallás), valamilyen erős késztetésben, elkerülési kényszerben, ismétlési rituálékban.
Ne gondolj a fehér elefántra!
Bár a betegek megpróbáljuk elnyomni a feltörő kínzó kényszergondolatokat, általában alul maradnak azok hatalmával szemben, hiszen, amire nem akarunk gondolni, annak önkéntelenül is energiát adunk.
Próbáljunk csak meg nem gondolni a fehér elefántra! Mi ugrik be erről először? Naná, hogy egy fehér elefánt. Agyunk nem képes értelmezni a tagadás nyelvét, ahhoz, hogy értelmezze, mire nem szabad gondolnia, először gondolnia kell rá, ezáltal éppen azt teszi, ami tiltva van számára.
Bár az érintettek maguk is tisztában vannak vele, hogy kényszergondolataik irracionálisak és kórosak, és próbálják elnyomni őket, de mégsem képesek szabadulni tőlük, és a velük járó szorongástól, ezért ismétlődő, öncélú kényszercselekvésben vezetik le azokat. Ez azonban zavarja őket a normális életvitelükben és akár teljes magányba, elszigeteltségbe is sodorhatja őket.
Amennyiben a fentiek kapcsán magunkra ismertünk, mindenképp érdemes szakemberhez fordulni. A betegség önmagában nem, de kognitív viselkedésterápiával, és a tünetek mögötti okok feltárásával sikeresen leküzdhető.
Forrás: