
2005-ben végeztem a Debreceni Egyetem pszichológia szakán. Több éven keresztül dolgoztam gyermekvédelemben pszichológusként. Pedagógiai szakpszichológus szakvizsgát az ELTE-n tettem.
Családterápiás ismereteim lehetővé teszik számomra a rendszerszemléletben való gondolkodást a diagnosztikus és a terápiás munkámban. Így a gyermekek megsegítése során nagy hangsúlyt fektetek a szülőkonzultációkra is. A Komplex Művészeti Terápiás, és az Élménypedagógiában szerzett tapasztalataim irányt mutatnak számomra, hogy a játékon, alkotáson keresztül hogyan kerülhetünk közelebb Belső Énünkhöz, és hogyan dolgozhatjuk fel a minket ért negatív hatásokat, szorongásainkat.
Jelenleg pedagógiai szakszolgálatban is dolgozom; feladataim közé tartozik a csoportos- és egyéni terápiás munka mellett a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség ( BTM) vizsgálata.
Bizalommal fordulhatnak hozzám bármely, a családot, gyermeket érintő nehézségek, bizonytalanságok esetén.
Várom azon sportolók jelentkezését, akik motiváltak arra, hogy mentális eszközöket alkalmazva azon dolgozzanak, hogy a sportban nyújtott teljesítményük jobb legyen, és téthelyzetben is ki tudják hozni magukból a maximumot. Az edzőknek, „sportszülőknek” abban segítek, hogyan tudják hatékonyan támogatni, kísérni a sportolót céljaik elérésében.
Telefon: 06304330504