2010-ben végeztem a Debreceni Egyetem pszichológia szakán. A diploma megszerzése után óvoda-, majd iskolapszichológusként segítettem a hozzám forduló szülőket, gyermekeket, pedagógusokat. Ezzel párhuzamosan 10 éven keresztül dolgoztam szakszolgálatnál pszichológusként, ahol egyéni és csoportos terápiás munka mellett a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTM) vizsgálatában, valamint iskolaérettségi mérésekben vettem részt. Pedagógiai szakpszichológus szakvizsgát az ELTE-n tettem. Családterápiás ismereteim által a gyermekek megsegítésében nagy hangsúlyt fektetek a rendszerszemléletű megközelítésre. Minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, ahogyan a családok is más-más dinamikával működnek, így az elakadásokra, nehézségekre is különböző a megoldás. A képzések során olyan ismereteket szereztem, amikkel legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak.