Az óvoda előtt azok a gyermekek, akik jártak bölcsődébe, már szokva vannak valamilyen szinten az intézményekhez, de vannak olyan társaik is, akik az otthoni környezetből kezdik el az óvodás létet. 

Milyen képességeket érdemes fejleszteni, ahhoz, hogy a gyermekünk jól tudjon funkcionálni az óvodában? 

Az önszabályozási képességekre érdemes figyelmet fordítani és gyermekünket segíteni ezeknek az elsajátításában. Erre segítségül lehet az, hogyha lehetőséget teremtünk nekik arra, hogy kooperatív játékokat játsszanak, tudjanak együtt játszani más gyerekekkel is. Ezt erőltetni nem érdemes, de segíteni lehet a folyamatot. Ezen felül, kiváló ennek a területnek a fejlesztésére az, ha zenére táncol a gyermek és megállítjuk a zenét, melyre meg kell dermednie. Ezekkel mind tapasztalhatja az önszabályozást. 

A szociális képességek kulcsfontosságúak mind az óvodában, mind az iskolában való beilleszkedésben. Ebben segíthetjük gyermekünket szerepjátékkal, közös játékkal, azzal, hogy szervezünk neki olyan programokat, ahol próbálhat nyitni a kortársai felé. Beszélgethetünk vele arról, hogyan érdemes valakivel beszélgetést/ játékot kezdeményezni. 

Tegyük érdekessé számára az óvodát és azt, hogy utána majd iskolába járhat. Mondjuk el, milyen jó fejleszteni az elmét, tudást szerezni, fejlődni, nőni. Az érdeklődési körének megfelelően el is beszélgethetünk vele témákról. Segítsük a finommotoros képességeinek a fejlődését, különböző kézműves feladatokkal és rajzolással. Segíthet a kirakós játék, bármilyen barkácsolás, színezés, festés, akár kivágás. Ezen felül az olvasás elengedhetetlen, meséljünk gyermekünknek minél többet, engedjük szárnyalni a fantáziáját és képzelőerejét azzal is, hogy találunk ki mi, és ő is saját meséket. Akár közösen is alkothatunk egy történetet. 

Ezen felül pedig szintén, mint az iskolaérettségnél hagyatkozzunk a megfelelő szakemberek véleményére az óvodával kapcsolatban. 

Forrás: https://www.psychologytoday.com/us/blog/parenting-translator/202108/how-prepare-your-child-kindergarten 

Kép forrása: Pexels

Írta: Győrffy Villő

Add Your Comment